Egy lengyelországi bíróság tárgyalta a közte és korábbi munkáltatója között kötött határozott idejű munkaszerződés alapján foglalkoztatott munkavállaló közötti jogvitát. A munkáltató felmondással szüntette meg a munkavállaló munkaszerződését anélkül, hogy döntése indokairól tájékoztatta volna.
Tekintettel arra, hogy a munkaszerződése megszűnésének indokait nem közölték a munkavállalóval, úgy vélte, hogy jogsértő döntésről van szó, amely sérti a diszkrimináció tilalmának elvét, ami nemcsak a lengyel jogrenddel, hanem az Európai Unió jogával is ellentétes. Emiatt az alkalmazott a lengyelországi bírósághoz fordult.
Egy lengyel bíróság a Bírósághoz fordult azzal a kérdéssel, hogy a munkaszerződés típusától függően vannak-e különbségek a munkaviszony megszüntetésének követelményei között, és hogy ezek összeegyeztethetők-e a határozott idejű munkavégzés keretmegállapodásával.
A Bíróság az ítéletben megállapította, hogy ha a határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló nem szerez információt a munkaszerződése megszűnésének indokairól, vagy megfosztják tőle a munkaviszonyból való felmondása megítélése szempontjából lényeges információkat, úgy előzetesen nem áll rendelkezésére olyan információ, amely döntő jelentőségű lehet a munkanélküliségi igény bejelentése vagy sem.
A Bíróság megállapította továbbá, hogy ez sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét azon az alapon, hogy a munkaviszony ideiglenes jellege nem lehet ok a határozott idejű munkavállalókkal szembeni kedvezőtlenebb bánásmódra. A lengyel jogrendszer eltérő bánásmódot vezet be a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók hátrányára.
Mindazonáltal a nemzeti bíróságok jogosultak ellenőrizni, hogy a határozott idejű munkavállaló a jelen ügyben hasonló helyzetben van-e az ugyanazon munkáltatónál határozatlan időre alkalmazott munkavállalóéhoz.
Emiatt a kérdést előterjesztő bíróság köteles biztosítani az uniós jog teljes hatályát, de nem köteles kizárni valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását csak azon az alapon, hogy az a keretmegállapodásba ütközik.
Összegzésképpen leszögezzük, hogy a fent említett eltérő bánásmód nemcsak a diszkrimináció tilalmának elvét sérti, hanem az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogot is. Emiatt a kérdést előterjesztő bíróság köteles nem alkalmazni a nemzeti jogszabályokat az uniós jog teljes hatályának biztosítása érdekében.
