A ne bis in dem elve alatt azt értjük, hogy ugyanazon ténybeli körülményekkel összefüggésben nem lehet új büntetőeljárást indítani vagy lefolytatni, ha jogerős határozat született, még akkor sem, ha ez a határozat később született. Nálunk az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikke szabályozza a ne bis in dem elvét.
2016. 04. 08-án az Autorita Garante della Concorrenza e del Mercato (AGCM) 5 millió eurós bírságot szabott ki a Volkswagen Group Italia SpA-ra (VWGI) és a Volkswagen Aktiengesellschaftra (VWAG) tisztességtelen üzleti gyakorlat miatt. Különösen olyan dízelüzemű járművek olaszországi értékesítését érintette, amelyek olyan szoftvert tartalmaztak, amely lehetővé tette a nitrogén-oxid-kibocsátási szintek mérésének torzulását a szennyezőanyag-kibocsátás-ellenőrzési tesztek során. Szó volt a reklámüzenetek terjesztéséről is, amelyek hangsúlyozták, hogy ezek a járművek megfelelnek a környezetvédelmi jogszabályok által meghatározott kritériumoknak. Az említett tények a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen üzleti gyakorlatnak tekinthetők.
Emiatt a VWGI és a VWAG fellebbezett a határozat ellen az olaszországi regionális közigazgatási bírósághoz. Eközben a németországi ügyészség 1 milliárd eurós pénzbírságot szabott ki a VWAG-ra, mivel a társaság megsértette a közigazgatási szabálysértési törvény rendelkezéseit.
A németországi döntés azonban az olaszországi döntés előtt jogerőre emelkedett. A VWGI és a VWAG szerint azzal érveltek, hogy az Olaszországban hozott határozat jogellenes a ne bis in dem elv megsértése miatt, amely megtiltja az eljárások megkettőzését és ugyanazon személyek ugyanazon cselekmények miatti megbüntetését.
Emiatt a fellebbezésről dönteni hivatott olaszországi államtanács azzal a kérdéssel fordult a Bírósághoz, hogy az adott esetben alkalmazható-e a ne bis in dem elve.
A Bíróság megállapította, hogy a tisztességtelen üzleti gyakorlat miatt kiszabott szankciók büntetőjogi jellegű közigazgatási szankciónak minősülnek, és a szankciók büntetőjogi jellegének megítéléséhez 3 kritérium fontos, nevezetesen:
- Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikke nem korlátozódik a nemzeti jog szerint büntetőjoginak minősülő eljárásokra és szankciókra, hanem a nemzeti jog szerinti minősítéstől függetlenül olyan eljárásokra és szankciókra vonatkozik, amelyeket büntetőjoginak kell tekinteni,
- annak ellenőrzése, hogy a szankciónak van-e büntető célja,
- alapján határozza meg a bírság maximális összegét, amelyet a vonatkozó rendelkezések állapítanak meg.
E kritériumok alapján a Bíróság megállapította, hogy az illetékes nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok által a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megbüntetése érdekében egy társaságra kiszabott pénzbírság büntetőjogi szankciónak minősül, ha annak büntetési célja van, és nagy a súlyossága. Ezenkívül a Bíróság megállapította, hogy a ne bis in idem elve megakadályozza, hogy a nemzeti jogszabályok elítéljenek egy személyt olyan cselekményekért, amelyekért egy másik tagállamban már megbüntették, még akkor is, ha ez az elítélés a bírság kiszabásáról szóló határozat meghozatalát követően történt, de a bírósági ítélet jogerőre emelkedését megelőzően jogerőre emelkedett. A ne bis in dem elve akkor érvényesül, ha mindkét eljárás ténybeli körülményei azonosak, tehát nem elég, ha ezek a tényállások pusztán hasonlóak.
Összegzésként leszögezzük, hogy amennyiben a tisztességtelen üzleti magatartás miatt kiszabott szankciók a szankció büntetőjogi jellegének megítélésének mindhárom kritériumának megfelelnek, mindkét eljárás ténybeli körülményei és személyei azonosak, és az egyik eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedett, az megakadályozza a másik eljárásban határozat meghozatalát, ellenkező esetben elállhat.
